Cenzúra a köbön: A Google korlátozza a Gemini chatbotjának válaszait

2024.03.14.
Olvasási idő: 1 perc

A Google megerősítette, hogy korlátozza a választásokkal kapcsolatos kérdések típusait, amelyeket a felhasználók feltehetnek a Gemini (MI) chatbotjának. Egy blogbejegyzés szerint a korlátozást Indiában vezették be, ahol áprilisban kezdődnek a választások. A cég célja, hogy elkerülje a mesterséges intelligencia technológiájával kapcsolatos további vitákat.

A Gemini a Google egyre népszerűbb chatbotja, amely a ChatGPT változata. Szöveges formában tud válaszolni a kérdésekre, és képes képeket is generálni.

A Google szóvivője a BBC-nek elmondta, hogy a legújabb lépés a tavaly bejelentett, választásokkal kapcsolatos terveinek része.

Amint azt tavaly decemberben megosztottuk, a 2024-ben világszerte zajló számos választásra való felkészülés jegyében és óvatosságból korlátozzuk a választásokkal kapcsolatos lekérdezések típusait.

– mondták.

Idén világszerte választásokat tartanak, többek között az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban és Dél-Afrikában. Amikor a BBC kérdéseket tett fel a Gemininek a választásokkal kapcsolatban, az minden alkalommal a következőket válaszolta:

Még mindig tanulom, hogyan válaszoljak erre a kérdésre. Addig is próbálja meg a Google keresőt.

Amikor azonban több, az indiai politikára vonatkozó kérdést tettek fel a Gemininek, az részletesebb válaszokat adott az ország főbb pártjairól. A generatív MI fejlődése aggodalmat keltett a félretájékoztatással kapcsolatban, és világszerte arra késztette a kormányokat, hogy szabályozzák a technológiát. Az elmúlt hetekben India közölte a technológiai vállalatokkal, hogy a „megbízhatatlan” vagy tesztelés alatt álló MI-eszközök kiadása előtt a jóváhagyásukra lesz szükség. Februárban a Google bocsánatot kért, miután a nemrég elindított MI-val működő képgenerátora, olyan képet készített az amerikai alapító atyákról, amelyen – pontatlanul – egy fekete férfi szerepelt.

A Gemini, német katonákat is generált a második világháborúból – tévesen – egy fekete férfit és egy ázsiai nőt ábrázolva.

Ez a cikk is érdekelhet: 9 alternatíva a Google Fotók helyett

atak

Felkenetlen bitcoin pásztornő s jogász :)

Legfrissebb hírek

MÁV

Európa felgyorsul, a MÁV pedig annak is örül, ha nem késik

Európa most tényleg sínekre teszi a jövőt. Az Európai Bizottság a Transzeurópai Közlekedési Hálózat (TEN-T) programjának keretében mutatott be egy átfogó tervet, amely 2040-re egységes, nagysebességű vasúthálózatot hozna létre a kontinensen. A
musk robot

Így formálják emberivé Musk humanoidjait

A Business Insider beszámolója szerint valahol Kaliforniában, egy zárt Tesla-laborban emberek nap mint nap ugyanazokat a mozdulatokat ismétlik. Letörölnek egy asztalt, felemelnek egy csészét, porszívóznak, majd újra kezdik. Nem hatékonysági tréningről van
megújul a cipzár

100 év után megújul a cipzár

100 év után új korszak kezdődik: forradalmi újítást kap a cipzár. Több mint egy évszázada változatlan formában működik a cipzár: két egymásba kapcsolódó fogsor, egy húzószár, és mindezt kétoldalt egy szövetcsík rögzíti
spacex

A SpaceX az USA új rakétapajzsát tervezi

A politikai ígéretek ritkán érik el a csillagokat – kivéve, ha Elon Musk is szerepel a történetben… Elon Musk cége, a SpaceX közel áll ahhoz, hogy elnyerje az amerikai kormány több milliárd

Mielőtt továbblépnél