Izland miniszterelnöke szerint a Bitcoin egy globális probléma

2024.03.24.
Olvasási idő: 3 perc

A skandináv térség és Izland is köztudottan híres a megújuló energiaforrások előtérbe helyezéséről, geotermikus-, szél- és vízerőművekből álló hatalmas hálózatukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy a világ egyik legélhetőbb, legmagasabb életszínvonallal rendelkező térségévé váljanak. Most azonban az izlandi miniszterelnök a felezés kapcsán felmerülő globális problémára hívta fel a figyelmet.

Első volt a bányászatban, most első az energiatermelésben

Izland az elsők között rendelkezett jelentős kripto-bányászati ágazattal a világon, most azonban a fejlődő országokhoz képest háttérbe szorultak. Víz- és geotermikus erőművekből álló hatalmas hálózatának köszönhetően a szigetország a világ egy főre jutó legnagyobb energiatermelőjévé vált. Energiaforrásaikat 100%-ban megújuló energiából állítják elő, ennek köszönhetően pedig Izland szigeteltté vált a globális energiaválságtól is, mely az orosz-ukrán háború kapcsán a világ számos térségében felmerült.

Most, az izlandi miniszterelnök, Katrín Jakobsdóttir a jelen állapotának értékelése helyett a jövőbetekintést választotta, és nyilatkozatával a Bitcoin-felezés következtében felmerülő problémákról beszélt. Jakobsdóttír a Financial Times-nak adott nyilatkozatában arról beszélt, hogy a következő évek fókuszában az élelmiszertermelés és a mezőgazdaság fog szerepelni, mivel nem szeretnének ekkora mértékben az import élelmiszerre támaszkodni.

A felezés okozta felmerülő problémák

A miniszterelnök arra is kitért, hogy jelenleg a Bitcoin-bányászat több energiát használ fel, mint a háztartások összessége, ez pedig problémát jelenthet a jövőben. A Luxor kutatócég szerint a világ kezd ráébredni, hogy a kriptovaluták felé történő nyitás számos gazdasági instabilitás ellenszere lehet, ennek következtében pedig nő a kereslet. A növekvő kereslet mellett az elektromosság jobban fog fogyni, azonban kevés erőmű épül, vagyis a kriptobányászat nem fog várhatóan tovább növekedni a szigetországban – ellentétben például Finnországgal.

A Bloomberg jelentése szerint a következő Bitcoin-felezésig kevesebb, mint egy hónap van hátra, ez pedig megindítja az Egyesült Államok utolsó generációs bányászgépek értékesítését a tengerentúlra. Ezek a bányászgépek – pontosabban a Bitmain Antminer s19 – a csúcson 11 500 dollárba kerültek, azonban a felezés után a becslések szerint megközelítőleg 350-400 dollár körüli összegért be lehet már szerezni. A jelentés kitér arra is, hogy ezek az Amerikában „leselejtezett” gépek első sorban Afrikába és Dél-Amerikába indulnak meg, ahol a gazdasági bizonytalanságok ellensúlyozására, az infláció leküzdésére kriptovalutákat kezdtek el használni az emberek.

Bányászat kontra bankrendszer

A decentralizáció és a kriptobányászat a 2010-es években villámgyors növekedésen ment keresztül, mára pedig elképzelhetetlen az, hogy egy ország ne rendelkezzen minimális kriptovaluta készlettel. Ugyanakkor a mainstream média számtalanszor kritizálta már a világ vezető kriptovalutáját, a Bitcoint. A média szerint nemcsak az okoz problémát, hogy „szürkezónás” terület, és első sorban pénzmosásra, átverésekre és terrorcselekmények finanszírozására használják, hanem az is, hogy rendkívül költséges.

A Bitstop szerint azonban a hagyományos bankrendszer kétszer annyira káros, mint a Bitcoin hálózata. A cikk a Galaxy Digital kutatására támaszkodik, mely megállapítja, hogy a költséges és sebességbeli korlátokkal rendelkező bankrendszer éves szinten 263,72 TWh-t fogyaszt, mely jelentősen meghaladja a Bitcoin-hálózat évenkénti 113,89 TWh-s fogyasztását. Ettől azonban nem lesz jobb, maximum kisebb rossz a Bitcoin, mely problémáira számos alternatív kriptovaluta – altcoin – próbál megoldást találni, többek között az Ethereum is, mely Dencun-frissítése, és az Ethereum 2.0 előkészítése pontosan ezeket a hatékonyságbeli problémákat kívánja feloldani a gyors, olcsó és megbízható tranzaktálás létrehozásával.

Érdekelhet még: Az év eleje óta közel 300 ezer bitcoint veszített a Grayscale alapja

Lelo

A Budapesti Corvinus Egyetemen végeztem pénzügy számvitel alapszakon, majd az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen befektetéselemző mesterszakon. 2020 tavasza óta foglalkozom részvényekkel és kriptovalutákkal, a BitcoinBázis csapatához 2024 januárjában csatlakoztam, ahol első sorban technikai elemzéseket, kutatásokat és árfolyam-előrejelző modelleket készítek.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél