Fény derült Tutanhamon sírjának átkára

2024.05.07.
Olvasási idő: 3 perc

Több mint 100 évvel a felfedezése után egy tanulmány megfejtette a fáraó átkának rejtélyét.

A Tutanhamon fáraó sírjához kapcsolódó rejtélyes halálesetek végre megoldódni látszanak. Nem átokról van szó, ahogyan azt gyakran mondták, és amelyek a titokzatosság auráját táplálják a fiatal egyiptomi uralkodóval kapcsolatban. Végre tudományos bizonyítékokat találtak a sírjával és az azt övező legendával összefüggésben.

Több mint száz év után, amely alatt sokan meghaltak – különösen az ásatók közül, akik 1922-ben feltárták a sírt – valamint Lord Carnarvon és Howard Carter, akik felfedezték annak pontos helyét, úgy tűnik, hogy a rejtély végre megoldódott. Ezt Ross Fellowes kutató a Journal of Scientific Exploration című folyóiratban megjelent cikkében fejtette ki, amely szerint a több mint 3000 évvel ezelőtt lezárt halotti kamra belsejében urániumsugárzás volt jelen.

Ennek szintje olyan magas lehetett, hogy aki kapcsolatba került vele az megbetegedett, majd meghalt, mint ahogyan az ma is történik, ha valaki uránium közelében tartózkodik.

„Mind a korabeli, mind az ókori egyiptomi emberekben szokatlanul magas a csont-, vér- és nyirokrendszeri vérképzőszervi daganatok előfordulása, amelyek elsődleges oka a sugárzásnak való kitettség” – írta tanulmányában Fellowes.

Nem csak Tutanhamon sírjában lehetett urániumsugárzás

Az urániumsugárzás azonban nemcsak Tutanhamon sírjában volt tapasztalható. Fellowes kimutatta, hogy „szokatlanul magas sugárzási szintet találtak az Óbirodalom sírjainak romjaiban is”, és más egyiptomi lelőhelyeken. „Gízában két, a piramisokkal szomszédos helyszínen is sugárzást mutatott ki a Geiger-mérő” – írta, hozzátéve, hogy „Szakkarában több földalatti sírban” is találtak radont – egy radioaktív gázt.

Mindegyik régészeti lelőhelyen a sugárzás a megengedett határérték tízszerese volt, de ezt a részletet csak a modern műszerekkel lehetett felfedezni. Azt is feltételezik, hogy az építők tisztában voltak a jelenlévő veszélyes anyagokkal, ez magyarázná a sírok falára vésett írásokat is, amelyek nem annyira a fáraók átkára, mint inkább figyelmeztetésre utaltak.

„Az átkok természete egyértelműen szerepelt a sírok falán talált írásokban: akik ezt a sírt feltörik, olyan betegségtől halnak meg, amelyet egyetlen orvos sem tud diagnosztizálni” – olvasható számos freskón. Más, később lefordított írásokon ez állt: „gonosz szellemek jelenléte, ezek táplálhatták az átkokról szóló legendákat” – magyarázta a tudós.

Sok régész elhunyt

Ezeket a legendákat tovább táplálták a rejtélyes halálesetek, kezdve Lord Carnarvon halálával, aki 1922-ben finanszírozta az ásatásokat, és azonnal végigsétált a kincsekkel teli termeken: „Carnarvon hat héten belül meghalt, halálának oka vérmérgezés volt.”

Hasonlóképpen, Howard Carter régész, aki Carnarvorral együtt elsőként lépett be Tutanhamon sírjába, 1939-ben halt meg a Hodgkin-limfómával folytatott hosszú küzdelem után, amelyet sugármérgezés okozott. E két eset után a brit egyiptológus, Arthur Weigall volt az, aki szintén jelen volt a sír megnyitásánál, és aki elindította az átok legendáját. Ő is rákban halt meg 1934-ben, mindössze 54 éves korában.

A sírnyitáson jelenlévők közül tíz év alatt összesen huszonhatan hunytak el fulladás, agyvérzés, cukorbetegség, szívelégtelenség, tüdőgyulladás, mérgezés, malária és röntgensugárzás következtében, de akkoriban még senki sem tudta azt, hogy mindez a sugárterhelés miatt történt.

Miért volt urán a sírokban?

Erre a kérdésre most próbálnak választ adni a tudósok. A radon – egy 1899-ben Robert B. Owens és Ernest Rutherford által felfedezett nemes, radioaktív gáz, amely a rádium bomlásából keletkezik – valószínűleg jelen volt a temetkezési emlékművek építéséhez használt kőzetekben.

A problémát mára sikerült megoldani a régészeti lelőhelyek szellőztetésének köszönhetően, így az Egyiptomba özönlő sokezer látogatót nem fenyegeti semmilyen veszély, de amikor a sírokat kinyitják, a koncentráció olyan magas, hogy súlyos rákos megbetegedéseket okozhat, ahogyan ez valóban meg is történt.

Érdekelhet még: Egy rejtélyes sziget borzolja a kedélyeket Japán partjainál

Andrea

Közgazdászként mindig is érdekelt a pénzügyek világa. 2016-ben ismerkedtem meg a bitcoinnal, azóta pedig a mindennapi életem részévé váltak a kriptovaluták. 2019-ben csatlakoztam a BitcoinBázishoz íróként, 2020 óta pedig a portál főszerkesztője vagyok. Ismereteimet igyekszem folyamatosan bővíteni és minél többet megtudni a kriptovalutákról, a mögöttes technológiáról és a gyakorlati használhatóságukról.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian