Ejtik a dollárt, aranyat vásárolnak az afrikai országok

2024.07.27.
Olvasási idő: 2 perc

A geopolitikai kockázatok elkerülése érdekében több afrikai ország, köztük Nigéria, Uganda, Zimbabwe és Madagaszkár is növeli az aranytartalékát. Sőt, egyesek már valutájuk fedezetét is a sárga fémmel biztosítanák.

Dél-Szudán szintén beállt a sorba, amit az elmúlt hétvégén az ország központi bankja is megerősített:

„Előkészítjük a politikai dokumentumokat és tanulmányozzuk a más ország esetéből levont tanulságokat”jelentették ki.

A hónap elején az ugandai központi bank bejelentette a hazai aranyfelvásárlási programját, amely keretében a helyi bányászoktól vásárolná meg a fémet, hogy elkerüljék a nemzetközi piacon jelentkező kockázatokat. Júniusban Tanzánia szintén nyilvánosságra hozta, hogy 400 millió dollár értékben fog vásárolni hat tonna aranyat, majd a pénzügyminiszter utasítást adott ki az amerikai dollár széles körű használatának visszaszorítására. A gazdasági mutatók, az emelkedő infláció és a geopolitikai feszültségek ugyanis „aggodalmat keltenek az amerikai pénzügyi rendszer stabilitásával kapcsolatban”.

Eközben egy ghánai elnökjelölt nemrégiben elmondta, hogy ha megnyeri a választást, az ország valutáját arannyal fedezné. Ezzel pedig követné Zimbabwe példáját, amely az év elején kiadta aranyfedezetű valutáját, hogy leváltsa a zimbabwei dollárt.

Érdemes aranyat vásárolni?

Az afrikai vezetők és a központi bankok megpróbálják tehát megoldani azt a problémát, amelyet maguk gerjesztettek azzal, hogy túl sok pénzt nyomtattak és dollárban dominált adósságokat halmoztak fel. De nem csak ez áll a háttérben, hiszen láthatjuk, hogy hozzájuk is elértek a zöldhasúval kapcsolatos aggodalmak. Ami pedig azt illeti, a Tellimer piaci részvénystratégiája szerint van értelme arany felé fordulni:

„Azon országok számára érdemes lehet növelni az aranytartalékot, amelyek úgy gondolják, hogy vagy az arany ára fog emelkedni vagy a dollár értéke fog csökkenni, vagy éppen a dollárhoz való hozzáférésük lekorlátozódhat a szankciók miatt” – jelentette ki.

Az arany a hónap elején a kivételesen erős makrogazdasági környezet és a piaci hangulat hatására újból emelkedő árfolyamot kezdett tapasztalni. Sőt, elérte a története legmagasabb záróárát. Az áremelkedést a pozitív befektetői várakozás mellett más tényezők is elősegítették, amelyekről ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Ez a cikk is érdekelhet: A kormányzati zárolások ellenére is aktívak a nigériai kriptotárcák

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian