Mikor és hogyan válhat a világ leggazdagabb milliárdosaiból billiárdos?

2024.09.24.
Olvasási idő: 2 perc

Az Informa Connect Academy legújabb jelentése szerint 2027-re Elon Musk-ból válhat az első billiárdos a világon. No de mégis hogyan érheti el mindezt a forradalmi gondolkodású üzletember és kik követhetik majd a rangsorban?

Az alább látható grafikon, melyet Bruno Venditti készített a Visual Capitalist-nek, a Tesla vezérigazgatójának és más milliárdosoknak az előrevetített jövőjét szemlélteti a billió dolláros határ átlépésére vonatkozóan.

Voronoi Informa billiárdos

Az Informa kielemezte a Forbes által közölt 30 leggazdagabb magánszemély nettó vagyonával kapcsolatos 2017 és 2024 közötti adatokat. Ezek alapján kiszámította az átlagos éves növekedési rátájukat és megjósolta a vagyonuk várható alakulását a következő 30 évre, illetve azt is, hogy mikor válhatnak billiárdossá.

Musk mindenkit maga mögé utasít

242 milliárd dolláros nettó vagyonával és 100%-ot is meghaladó átlagos éves növekedési rátájával Elon Musk jó úton halad, hogy 2027-re az első billiárdos váljon belőle.

Az Informa szerint az Nvidia számítógépes chipgyártó cég közelmúltbeli fellendülése 2028-ra a cég vezérigazgatóját és társalapítóját, Jensen Huang-ot is billiárdossá teheti. Huang jelenlegi vagyona már most meghaladja a 100 milliárd dollárt és lehetséges, hogy ez az összeg alulbecsült.

Gautam Adani indiai milliárdos az előrejelzések szerint 2028-ra szintén a billiárdosok táborát erősíti majd. Jelenleg az Adani Group elnökeként tevékenykedik, amely többek között kikötőkben, repülőtereken, energiatermelésben és -átvitelben, valamint zöld energiában érdekelt.

Prajogo Pangestu, egy indonéz gumikereskedő fia szintén billiárdossá válhat 4 éven belül. Pangestu az 1970-es évek végén a fakitermelési szektorban tüsténkedett, ma pedig a Barito Pacific Group konglomerátum fejeként munkálkodik.

A jövőbeli billiárdosok listáján olyan ismerős nevek is szerepelnek, mint a Meta vezérigazgatója, Mark Zuckerberg, a Microsoft korábbi vezérigazgatója, Steve Ballmer, valamint a Nike alapítója, Phil Knight.

Bernard Arnault francia üzletember az egyetlen európai a listán. Az LVMH globális luxuscég milliárdos elnök-vezérigazgatója több tucat luxusmárkát tud a fennhatósága alatt, ilyen például a Louis Vuitton, a Tiffany & Co. és a Sephora is. Emellett olyan vállalatokba is befektet, mint a Netflix és a ByteDance, a TikTok anyavállalata.

Ezeknél a sikersztoriknál már csak az lehet érdekesebb, hogy miként lett egy argentín pásztorból BTC milliárdos. Wences Casares története lenyűgöző és kifejezetten motiváló.

Ez a cikk is érdekelhet: A világ leggazdagabbjainak vagyona 30 év alatt megduplázódott

Tünde

Jelenleg közgazdásznak tanulok a Debreceni Egyetem Pénzügy és számvitel szakán, mellette pedig újságíróként és fordítóként ténykedem. A BitcoinBázis csapatához 2021 nyarán csatlakoztam, egy rövidebb szabadúszó időszakot követően. A pénzügyi világ működése régóta foglalkoztat és előszeretettel követem nyomon az innovációit. A kriptovalutákkal a BB révén ismerkedtem meg, ahol azóta gazdasági történésekkel, technológiai újításokkal és kriptopiaci fejleményekkel kapcsolatban írok beszámolókat.

Latest from Blog

Az El Niño időzített bombává változtatja az óceánt

A mexikói Michoacán állam tengerpartján, Lázaro Cárdenas kikötővárosában a hullámok már napok óta gyanúsan magasra csaptak. Az óceán morajlása nem a megszokott trópusi ritmust követte, hanem egy készülő katasztrófa baljós nyitányát sejtették.

Emberi hűtőszekrényt találtak ki a japánok a hőség ellen

Idén nyáron a világszerte tapasztalható, rekordszintű hőmérsékletek ismét élesen emlékeztettek a klímaváltozás egyre súlyosbodó hatásaira. Ha nincs légkondicionálód vagy medencéd, amelyben lehűthetnéd magad, nagyon kevés lehetőséged marad arra, hogy elmenekülj a hőség
MrBeast

Évi 75 millió? Ezek a legjobban fizető AI-állások

Nem kell teljes karrierváltás ahhoz, hogy valaki évi tízmilliókkal többet keressen. Elég a meglévő tech-tudásra ráépíteni az AI-készségeket, hogy valaki akár 85%-kal többet keressen. 85%-kal is többet fizethet az AI-tudás, itt a

Itt a textil, ami a világűrbe küldi a nyári hőséget

Az Adelaide-i Egyetem kutatói egy Nobel-díjas technológiai áttörés segítségével forgatják fel a nyári öltözködés évszázados szabályait. A nyári kánikula beálltával az évszázados megszokás és a józan ész mindig azt diktálja, hogy a

A világ leggyilkosabb mérgét keverte ki egy egyetemista

Szirénázó rendőrautók, tűzoltók és speciális vegyivédelmi alakulatok sora lepték el a Massachusetts Institute of Technology (MIT) campusát, miután a világ egyik legtekintélyesebb tudományos egyetemén pánikszerű riasztást váltott ki az egyik hallgató rendkívül

Kipukkadt a hidrogénlufi: A zöld energia kiábrándító valósága

Elon Musk egyszer „megdöbbentően nagy ostobaságnak” nevezte a hidrogén üzemanyagként való használatát az autóiparban, ám a világ egyik legsikeresebb elektromosautó-gyártójának elutasítása sem tudta eltántorítani a politikai döntéshozókat attól, hogy a zöld energia

Így szorított ki tízezer nyelvet az angol

Amikor a Föld nyelvi sokszínűségére gondolunk, többnyire a ma aktívan használt, nagyjából hétezer beszélt nyelvből indulunk ki. Ez a lenyűgöző adat azonban csupán egyetlen pillanatfelvétel az emberiség több tízezer éves történetében. Nyelvészek

Ezért buknak el a külföldi alapkezelők Kínában

A Fidelity International (FIL) a legújabb globális alapkezelő, amely a hírek szerint mérlegeli a kínai lakossági alapkezelési üzletágból való kivonulást. A cég három évvel ezelőtt teljes egészében saját tulajdonú leányvállalatot hozott létre

Mielőtt továbblépnél