Stabilan bővül az amerikai gazdaság a friss adatok szerint

2024.09.26.
Olvasási idő: 2 perc

Az amerikai gazdaság éves szinten 3%-kal nőtt a második negyedévben, ami valamivel gyorsabb ütem, mint amire a Wall Street és az elemzők számítottak. A Bureau of Economic Analysis, egy gazdasági elemzésekkel foglalkozó kormányzati hivatal harmadik becslése a második negyedéves amerikai bruttó hazai termékről (GDP) nem változott a második becsléshez képest, amely 3%-os éves szintű növekedést mutatott. A közgazdászok 2,9%-os éves szintű növekedésre számítottak. A második negyedéves GDP harmadik becslése megerősíti, hogy a gazdasági növekedés magasabb volt, mint az első negyedévben tapasztalt 1,4%-os éves szintű növekedés. Ez az elemzők szerint az amerikai gazdaság megfelelő ütemű növekedését vetíti előre a következőre évre. Ez pedig együtt járhat azzal is, hogy a munkaerőpiaci helyzet romlani nem nagyon fog.

A piaci tényezők is segítik az amerikai gazdaság pozitív kilátásait

Az amerikai munkaügyi minisztérium csütörtökön közzétett adatai azt mutatták, hogy a szeptember 21-én zárult héten 218 ezer munkanélküli segély iránti kérelmet nyújtottak be, ami a Wall Street 223 ezres várakozása alatt van. Ez a heti kérelmek legalacsonyabb szintjét jelenti május közepe óta. A mostani adatok egy héttel azután érkeztek, hogy az amerikai jegybank, Federal Reserve fél százalékpontos kamatvágást hajtott végre, hogy megőrizze az elvileg „jó állapotú” gazdaságot. A csütörtöki GDP-adat retrospektív, azaz visszatekintő, mivel a júniusban véget ért negyedév gazdasági növekedésének aktualizálása. Az előrejelzések azonban azt mutatják, hogy a szeptemberben záruló harmadik negyedévben a gazdaság egyenletes ütemű növekedése megmarad. Az Atlanta Fed GDPNow tracker oldala jelenleg 2,9%-os éves szintű növekedést vetít előre az amerikai gazdaságra. Eközben a Goldman Sachs szerint az amerikai gazdaság éves szinten 3%-kal nőtt a harmadik negyedévben.

Az amerikai részvények szépen meg is ugrottak, új rekordmagaslatok felé véve az irányt. A befektetők örömmel fogadták a stabil amerikai gazdasági adatokat, a Micron (MU) kedvező eredménybejelentését és Kína ígéretét a további ösztönző intézkedésekre. A Dow Jones Industrial Average 0,6%-kal emelkedett, míg az S&P 500 körülbelül 0,3%-kal nőtt. A technológiai központú Nasdaq Composite nagyjából 0,3%-kal emelkedett a Micron részvényeinek erőteljes kiugrása közepette. A részvények ismét pozitív kilátásokkal bírnak, köszönhetően a mesterséges intelligenciához kapcsolható optimizmusnak. Plusz az amerikai gazdaság egészségének és Kína ösztönző lépéseinek, amelyek visszahathatnak az amerikai piacokra. A bitcoin tekintetében közel négy százalékos ugrást hoztak a jó hírek, aktuálisan majdnem 66 ezer dollár körül kereskednek egy coinnal: [btc_price]

Tomasito

Leginkább a technológiai és tudományos témák mozgatnak meg, főleg a blokkláncok és a kriptovaluták technológiai háttere, a valós felhasználási esetek valamint a privacy kapcsán felmerülő lehetőségek érdekelnek. Pénzügy-IT háttérrel bírok, a kriptovaluták mellett elég sok különféle területen építettem tapasztalatot.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél