Megjött az AMD új AI chipje, ami mindenkit maga mögé akar utasítani

2024.10.13.
Olvasási idő: 2 perc

Csütörtökön a világ egyik vezető processzor- és számítógép-alkatrész gyártója, az AMD bejelentette új, MI325X AI gyorsító chipjét, amely az idei év negyedik negyedévében kerül az adatközponti ügyfeleihez. Egy San Franciscóban tartott rendezvényen a vállalat azt állította, hogy az új chip vezető teljesítményt nyújt az iparágban az Nvidia jelenlegi H200 GPU-jaihoz képest. Ez utóbbiakat széles körben használják az adatközpontokban az AI-alkalmazások, például a ChatGPT működtetésére. Az AMD az új chipjétől azt reméli, hogy csökkenteni tudja a teljesítménybeli különbséget az Nvidiával szemben az AI processzorok piacán. A Santa Clara-i székhelyű vállalat a következő generációs MI350-es chipjével kapcsolatos terveit is bemutatta. Ezt az Nvidia új Blackwell rendszerének versenytársaként pozícionálják, és az első várható szállítási dátum 2025 második felében lesz.

Az AMD komolyan felveszi a versenyt az Nvidiával

A Financial Times-nak adott interjújában Lisa Su, az AMD vezérigazgatója kifejezte azon ambícióját, hogy az AMD a következő évtizedben az AI piacán vezető gyártóvá váljon. „Ez az AI-verseny kezdete, nem a vége” – mondta el. Az AMD honlapja szerint a most bejelentett MI325X gyorsító 153 milliárd tranzisztort tartalmaz, és a CDNA3 GPU architektúrára épül, a TSMC 5 nm-es és 6 nm-es FinFET litográfiai eljárásokat használva. A chip 19456 stream processzort és 1216 mátrixmagot tartalmaz, amelyek 304 számítási egységben oszlanak szét. Az MI325X 2100 MHz-es csúcs órajelével akár 2,61 PFLOP nyolcbites pontosságú (FP8) csúcsteljesítményt nyújt. Félpontos (FP16) műveletek esetén 1,3 PFLOP-ot ér el. A PFLOP a petaFLOPot takarja. Azaz a másodpercenként elérhető lebegőpontos műveletek számát. Az FP8 és az FP16 pedig két lebegőpontos szabvány, amelyet az NVIDIA, az ARM és az Intel közösen fejlesztett ki. A memóriahatékonyság javításával gyorsították fel a mesterséges intelligencia fejlesztését.

Az új AMD chip bejelentésére akkor kerül sor, amikor az Nvidia ügyfelei épp készülnek a Blackwell chipek bevetésére az aktuális negyedévben. A Microsoft már az első felhőszolgáltatóként kínálja az Nvidia legújabb GB200-as chipjeit, amelyek két B200-as Blackwell chipet és egy „Grace” CPU-t kombinálnak a nagyobb teljesítmény érdekében. Bár az AMD az Nvidia legközelebbi versenytársává lépett elő a készen kapható AI-chipek terén, a Financial Times szerint piaci részesedésben még mindig lemaradásban van. Az AMD 4,5 milliárd dolláros AI-chip-értékesítést prognosztizál 2024-re.

Ez töredéke az Nvidia júliusban zárult negyedévben elért 26,3 milliárd dolláros AI-adatközponti chip-értékesítésének. Ennek ellenére az AMD már megszerezte magának a Microsoftot és a Metát, mint ügyfeleket az MI300 AI GPU-k jelenlegi generációjára. És az Amazon is követheti őket. A vállalat esetén az AI-ra összpontosítás elmozdulást jelent a hagyományos PC-orientált üzletágtól. Ez utóbbi leginkább a fogyasztóknak szóló grafikus kártyákat foglalja magában. Az AMD előrejelzése szerint viszont az AI-chipek teljes piaca 2027-re eléri a 400 milliárd dollárt.

Tomasito

Leginkább a technológiai és tudományos témák mozgatnak meg, főleg a blokkláncok és a kriptovaluták technológiai háttere, a valós felhasználási esetek valamint a privacy kapcsán felmerülő lehetőségek érdekelnek. Pénzügy-IT háttérrel bírok, a kriptovaluták mellett elég sok különféle területen építettem tapasztalatot.

Latest from Blog

A világ leggyilkosabb mérgét keverte ki egy egyetemista

Szirénázó rendőrautók, tűzoltók és speciális vegyivédelmi alakulatok sora lepték el a Massachusetts Institute of Technology (MIT) campusát, miután a világ egyik legtekintélyesebb tudományos egyetemén pánikszerű riasztást váltott ki az egyik hallgató rendkívül

Kipukkadt a hidrogénlufi: A zöld energia kiábrándító valósága

Elon Musk egyszer „megdöbbentően nagy ostobaságnak” nevezte a hidrogén üzemanyagként való használatát az autóiparban, ám a világ egyik legsikeresebb elektromosautó-gyártójának elutasítása sem tudta eltántorítani a politikai döntéshozókat attól, hogy a zöld energia

Így szorított ki tízezer nyelvet az angol

Amikor a Föld nyelvi sokszínűségére gondolunk, többnyire a ma aktívan használt, nagyjából hétezer beszélt nyelvből indulunk ki. Ez a lenyűgöző adat azonban csupán egyetlen pillanatfelvétel az emberiség több tízezer éves történetében. Nyelvészek

Ezért buknak el a külföldi alapkezelők Kínában

A Fidelity International (FIL) a legújabb globális alapkezelő, amely a hírek szerint mérlegeli a kínai lakossági alapkezelési üzletágból való kivonulást. A cég három évvel ezelőtt teljes egészében saját tulajdonú leányvállalatot hozott létre
Instagram

Így éld túl a modern kor legnagyobb Instagram rémálmát

Mindannyiunkkal előfordult már az a gyomorszorító pillanat, amikor egy ismerős, egy ex-pasi vagy egy kiszemeltünk több éves Instagram-fotóit böngészve az ujjunk meglódul, és a képernyőt megérintve véletlenül rákattintunk a piros szívre. A

A sci-fi írók sem merték megjósolni a hatósági brutalitást

A tudományos-fantasztikus irodalom legsötétebb jövőképei ritkán válnak egyetlen drámai fordulattal valóra. Ehelyett a technológiai kontroll hálója csendben, lépésről lépésre szövődik körénk, amíg a totális megfigyelés és a szigorított fizikai kényszerítés a mindennapi

Mielőtt továbblépnél