Hiába az amerikai szankciók, ömlik az iráni olaj Kínába

2021.03.14.
Olvasási idő: 1 perc

Erősen megkérdőjelezhető az Egyesült Államok által életbe léptetett iráni olajexportot szankcionáló lépések hatékonysága: néhány kínai olajfinomító annyi nyersolajat rendelt a hetekben, hogy az olajfinomító központként jegyzett Shandong tartomány kikötői körül egyenesen tanker-dugó alakult ki.

Kína egyébként soha nem állt le az iráni nyersolaj vásárlással, hiába a Trump-adminisztráció 2018-ban meghirdetett szankciója az iráni kőolaj exportra. Akkor a korbács az volt az amerikai döntéshozók kezében, hogy aki megsérti a szankciókat, azt elzárják az amerikai bankrendszertől, beleértve a bankközi telekommunikációs rendszer, a SWIFT használatától.

A Bloomberg médiajelentésekre hivatkozva írja, hogy a tanker forgalom vizsgálata során független elemzők megállapították, hogy a hivatalos adatokkal ellentétben jóval nagyobb volumenben érkezik kőolaj Iránból Kínába.

Állítások szerint Irán a szankciók megkerülése érdekében tankerből-tankerba áttöltést alkalmaz nemzetközi vizeken, mialatt kikapcsolják a transzpondereket, ezzel kerülve meg a detektálást.

Mindez történik az olajár január óta tartó masszív emelkedése közepette: a nyersolajat Irán diszkontáron értékesíti a kínai olajfinomítóknak. Elemzők szerint a kínai importőrök akár 3 és 5 dollárral olcsóbban juthatnak hozzá a fekete aranyhoz, mint ami a Brent irányadó ára.

Kereslet terén is van mire építeniük az irániaknak, hiszen Kínában az olajéhség elérte a krízis előtti szintet, szóval a 3 – 5 dolláros kedvezmény a 70 dolláros hivatalos Brent árakhoz képest kihagyhatatlan még az amerikai szankciók ellenére is.

Kína márciusi kőolaj-importja Iránból várhatóan több mint kétszeresére nő, és eléri a napi 856 000 hordót (bpd), ami az elmúlt két év legnagyobb Kínába irányuló iráni olajexport volumene lenne, írja Kevin Wright, a Kpler szingapúri elemzőcég munkatársa. A becsült márciusi importszint magában foglalja a nemzetközi vizeken tankerből-tankerbe átvezetett olajmennyiséget is.

katilan

Kereskedelmi akadémián végeztem, eredetileg könyveléssel, banki vagy biztosítási területen képzeltem el a jövőmet. Az élet azonban más irányba vitt: első munkahelyem egy nyomda volt, ahol ugyan könyvelőként kezdtem, de idővel teljesen más területre sodródtam. A grafikai munka és az újságírás váltak a fő tevékenységi köreimmé. Azóta számos kiadvány, könyv és folyóirat szerkesztésében vettem részt, híroldalaknak és nyomtatott sajtónak is rendszeresen írtam. Emellett a művészetek és a kultúra világa is fontos része lett az életemnek, dolgoztam kulturális szervezőként, és az irodalom területén is aktív vagyok. Az utóbbi években egyre többféle témával kezdtem el foglalkozni: közéleti, gazdasági, politikai és technológiai területeken is írok. Újabban a kriptovaluták világa is érdekel, ismerkedem ezzel a területtel, és ebben a témában is készítek írásokat. Törekszem arra, hogy a sokszínű érdeklődésemet közérthetően és értékesen adjam vissza az olvasóknak.

Legfrissebb hírek

munkaerőpiac

Így kap öt fizetést a munkaerőpiac új zsonglőre

Az amerikai és globális munkaerőpiac egyre hangosabb az ún. quiet jobbing vagy overemployment jelenség miatt, amikor valaki egyszerre több állást is vállal titokban, home office-ban. A legújabb, egészen elképesztő eset egy indiai
csillagközi objektum

Új csillagközi objektumot észleltek a Naprendszerben

Július elején jelentette be az Európai Űrügynökség (ESA), hogy szakértői egy gyorsan mozgó, rejtélyes objektumot figyelnek, amely minden valószínűség szerint a Naprendszeren kívülről érkezett. Az A11pl3Z kódjelű égitest jelenleg a Jupiter pályájának
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél