Okosvárosok és önvezető autók – ilyen lehet a jövő?

2023.10.19.
Olvasási idő: 1 perc

A mesterséges intelligencia (AI) fokozatosan fejlődik és számos módon hozzájárul a társadalom és a gazdaság fejlődéséhez. Ahogyan pedig most kinéznek a dolgok, a jövőben minden bizonnyal életünk szerves részévé fog válni.

A Dubajban megrendezett, jelenleg is zajló GITEX Global 2023 konferencián több ezer technológiai vállalat vezetője gyűlt össze, hogy megvitassák az AI szerepét a globális technológiai és gazdasági fejlődésben. Az esemény második napján többek között arra összpontosítottak, hogy az AI miként fogja átalakítani a mobilitás jövőjét az önvezető (autonóm) járművekkel. A vezetők nélküli autók ugyanis egyre gyorsabb ütemben fejlődnek, és már világszerte tesztelés alatt állnak (köztük az Egyesült Arab Emírségekben is). Leo Wang, a Toyota által támogatott Pony.ai robottaxi szolgáltatás társalapítója hozzátette, hogy a vállalatok közötti verseny egyre gyorsabb ütemben nő.

„A verseny mindig jó, mert a technológia és a piaci potenciál sokkal gyorsabban fejlődik. Nem akarsz egyedül maradni ezen a területen, és sokszínű mezőnyt akarsz, hogy együtt fejlődhessünk” – mondta Wang, aki az Egyesült Arab Emírségekben is tervezi a terjeszkedést, annak vállalkozóbarát környezete miatt.

Az önvezető autók mellett a konferencián az okos városok jövőjéről is szó esett. Jelenleg ugyanis az okos városok több mint 50%-a használja a mesterséges intelligenciát és az 5G technológiát (ötödik generációs mobiltechnológia), amely gyorsabb és megbízhatóbb kommunikációt tesz lehetővé. Ez utóbbi azonban némi aggodalmat is keltett, hiszen egyelőre nem világos, hogy miként kezelhetik a potenciális kiberbiztonsági kockázatokat és az adatvédelmi aggályokat.

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Legfrissebb hírek

Venezuela légvédelmi rendszere

Miért maradt néma Venezuela légvédelme?

Amikor egy állam légvédelmi rendszerei érintetlenek maradnak, mégsem reagálnak egy külső katonai műveletre, az ösztönösen technikai kudarcnak tűnik. A venezuelai eset azonban egészen másról szól. Nem meghibásodott radarokról, elfogyott rakétákról vagy gyenge

Ezek az országok a világ legnagyobb ezüstkitermelői

Az ezüst ára az elmúlt egy hónapban megdöbbentő növekedést produkált és a december 12-ei 62 dollárról a cikk írásának pillanatára ismét elérte a 80 dolláros unciánkénti árat. Ennek kifejezetten örülhetnek a nagy

Mielőtt továbblépnél