2022 februárjában megkezdődhetett a párizsi Notre-Dame székesegyház újjáépítése. A 2019. áprilisi tűzvész után közel három évig tartott a törmelék eltakarítása, valamint a sérült kőfalak és mennyezeti boltozatok megerősítése. Ha a Notre-Dame-ot 2024-ben újra meg akarták nyitni – ahogyan azt Emmanuel Macron francia elnök elrendelte –, sürgősen meg kellett kezdeni a restaurálást, kezdve az emblematikus, fából készült toronnyal.
De előbb a régészek munkájára volt szükség. A francia törvények értelmében minden olyan építkezés, amely olyan talajt bolygat, ahol ősi leleteket vagy maradványokat találhatnak, a kormány régészeinek beavatkozását igényli. A Notre-Dame építési területen az volt a feladatuk, hogy biztosítsák: semmi értékes nem semmisül meg a torony újjáépítéséhez szükséges, 770 tonnás állványzat telepítése során.
Christophe Besnier és csapata, a Nemzeti Régészeti Kutatóintézet munkatársai kezdetben legfeljebb öt hetet kaptak arra, hogy a kereszthajónál – ahol a kereszthajó és a főhajó találkozik – a kőpadló alatt ássanak. A Notre-Dame területe több mint egy évezreden át lakott terület volt, mielőtt a székesegyházat a 12-13. században felépítették, így nem volt túl meglepő, hogy történelmi leletekre bukkantak. Azonban mivel Besnier csapata csak 40 centiméteres mélységig áshatott, nem számítottak jelentős felfedezésekre.
Szerencsére a régészek tévedtek…
„A feltárt maradványok a vártnál sokkal gazdagabbnak bizonyultak” – mondta Besnier. Csapata összesen 1035 töredéket tárt fel, amelyek közül többet műalkotásnak minősítettek. „Ez igazán lenyűgöző!”
A régészek csodálatos műalkotásokat tártak fel, amelyek eredetileg a székesegyház központjában álltak. Didier Rykner francia kritikus szerint ezek „a világ bármely korszakából származó szobrászati alkotások közül a legkülönlegesebbek”. Mintegy harminc, évszázadok óta elveszett szobor került kiállításra a Musée de Cluny-ban.
Amikor Besnier csapata eltávolította a padlólapokat, egy ólomkoporsó tetejére bukkantak. A hely közvetlen közelében mészkőszobrok kezdtek előbukkanni: életnagyságú fejek és torzók sorakoztak a padló alatt, a kórus bejárata mentén. Miután engedélyt kaptak, hogy mélyebbre ássanak, még több kincset fedeztek fel. Az öt hétre tervezett ásatások végül több mint két hónapig tartottak, miközben egy másik ólomkoporsó és több temetkezési hely is előkerült.
Egy elveszett mestermű: a bástya
A felfedezések közül a szobrok bizonyultak a legjelentősebbeknek. A régészek megállapították, hogy ezek a 13. századi mészkőből készült bástya maradványai, amely egykor elzárta a Notre-Dame kórusát és szentélyét a nyilvánosság elől. A 18. század elején leszerelt, 13 láb magas paraván lényegében eltűnt. Korábban csak néhány töredékét ismerhették, és nem maradtak fenn pontos ábrázolások vagy leírások a bástya eredeti állapotáról.
Az életnagyságú figurák közül kiemelkedik egy a halott Krisztust ábrázoló szobor, amelynek feje és törzse fennmaradt. A szobor részletessége és kifinomultsága lenyűgöző: a csukott szemek, a lándzsával átszúrt oldal sebei és a test finom vonásai különleges mesterművé teszik. Besnier szerint ez a gótikus szobrászat egyik kiemelkedő alkotása.
A bástya eredetileg kettős célt szolgált: egyfelől lehetőséget adott arra, hogy a papok a hívek számára felolvassák a szentírást, másfelől biztosította a magánéletet, hiszen elzárta a papok imaóráit a közönség elől.
Emlékeztető a középkorra
A bástya felfedezése élénk emlékeztető arra, hogy mennyire más élményt nyújthatott a Notre-Dame a középkorban. Akkoriban a székesegyház központi főbejáratán belépő emberek először a bástyát látták, amelynek tetején egy hatalmas feszület állt.
A felfedezett töredékeket ma a Musée de Cluny „Making Stones Speak. Notre Dame’s Medieval Sculptures” című kiállításán mutatják be, amely 2025. március 16-áig látogatható.
