Már nem ígéri a Google, hogy nem fogja fegyverek fejlesztéséhez használni az AI-t

2025.02.06.
Olvasási idő: 1 perc

A Google kedden visszavonta azt a 2018 óta érvényben lévő ígéretét, hogy nem használja a mesterséges intelligenciát fegyverekhez vagy megfigyelés céljára.

A Bloomberg szúrta ki először, hogy a Google frissítette a mesterséges intelligenciával kapcsolatos irányelveit, és törölte azt a kötelezettségvállalását, hogy nem alkalmazza a technológiát fegyverkezési vagy megfigyelési célokhoz. És bár a vállalat egy blogbejegyzésben írt az AI irányelvek frissítéséről, a fegyverekre vagy megfigyelésre vonatkozó tilalom törlését nem említette meg.

Több új alapelvet is felsorolt a Google

A Google először 2018-ban tette közzé a mesterséges intelligencia irányelveit, miután sok munkavállaló tiltakozott az amerikai védelmi minisztériummal folytatott munkája ellen. A Maven nevű projekt célja ugyanis az volt, hogy a mesterséges intelligenciát a fegyverek célzási rendszereinek javítására használja.

Ennek ellenére valószínű, hogy a Google AI-irányelveinek frissítése a versenytársakkal való lépéstartás érdekében történt. Tavaly januárban például a ChatGPT-t fejlesztő OpenAI módosította saját irányelveit, és megszüntette a fegyverfejlesztésre, illetve a katonai tevékenységekre vonatkozó tilalmát.

A Google fegyverekre és megfigyelésre vonatkozó irányelveinek frissítése egyébként nem az egyetlen változtatás, amit a vállalat eszközölt. Január 30-tól a Google hét alapvető célt sorolt fel az AI-alkalmazások számára, amelyek közül a legfontosabbak, hogy legyen társadalmilag hasznos, alkalmazzon adatvédelmi elveket, kerülje a tisztességtelen előítéletek kialakulását és legyen elszámoltatható az emberek felé.

Érdekelhet még:

TK

Közgazdasági tanulmányaim révén kerültem közel a globális folyamatok elemzéséhez, azóta pedig egyre inkább a geopolitika és a makrogazdasági trendek váltak a fő érdeklődési területeimmé. Emellett élénken figyelem a tudományos-technológiai fejlődést, különös tekintettel az űrkutatásra, amely szerintem a következő évtized egyik kulcsterülete lesz.

Legfrissebb hírek

AI-val irányított katonai robotok harcolnak az ukrán fronton

Ahogy Oroszország ukrajnai inváziója hamarosan a negyedik évébe lép, a távirányítású földi robotok megdöbbentően gyakori látványt nyújtanak az ukrán csatatéren. A Jamestown Foundation hadiiparra fókuszáló politikai think tank szerint Ukrajna világelsővé vált
Dél-Korea, élő temetés

Dél-Koreában részt vehetsz a saját temetéseden

Felveszed a fekete ruhát, megírod a búcsúleveledet, befeküdsz egy koporsóba, majd néhány perc csend után felkelsz, és visszatérsz az életedhez. Dél-Koreában egyre többen vállalják ezt. Ez egy személyes várakozás: hogy a saját

Mielőtt továbblépnél