Ukrajnát túl korruptnak tartják majd a NATO-hoz való csatlakozáshoz

2024.07.04.
Olvasási idő: 3 perc

A NATO idei csúcstalálkozója Washingtonban lesz július 9. és 11. között. Az eseményen Ukrajna nem feltétlenül számíthat arra, hogy a tagságra vonatkozó reményei végre valóra válnak. Ehelyett arra az álláspontra számíthat, hogy jelenleg túl korrupt ahhoz, hogy csatlakozzon a NATO-hoz. Ez nagy csapásként éri majd Volodimir Zelenszkijt.

A szövetség „további lépéseket” fog kérni Kijevtől, mielőtt a tagsági tárgyalások előrehaladnának – közölte az amerikai külügyminisztérium egyik magas rangú tisztviselője.

Ezt az álláspontot a szövetség július 9-i éves csúcstalálkozóján aláírandó NATO-kommünikében fogják írásban rögzíteni.

„Hátrébb kell lépnünk és méltatnunk kell mindazt, amit Ukrajna az elmúlt több mint két évben a reformok nevében tett” – mondta a tisztviselő a The Telegraphnak.

„Miközben folytatják ezeket a reformokat, elismerjük a munkájukat, és beszélni akarunk a további lépésekről, amelyeket meg kell tenniük, különösen a korrupció elleni küzdelem területén. Az asztal körül ülők többsége számára ez prioritás” – tette hozzá a forrás.

Zelenszkij ukrán elnök gyors NATO-tagságot sürget a háború befejezése után, hogy megvédje Ukrajnát a jövőbeni inváziótól. Ez arra kényszerítené az Egyesült Államokat és Európát, hogy egy esetleges orosz támadás esetén Kijev védelmére keljen.

A NATO-tagállamok között folyó tanácskozások során, amikor arról tárgyaltak, hogy konkrét menetrendet ajánljanak-e Ukrajnának a nyugati katonai szövetséghez való csatlakozásra, akadályt jelentett a Kijevben burjánzó korrupció.

A Telegraph nemrégiben fedte fel, hogy az Egyesült Államok blokkolja a brit és európai erőfeszítéseket, hogy írásban rögzítsenek egy „visszafordíthatatlan” utat Ukrajna NATO-tagsága felé.

Ukrajna a Szovjetunió felbomlása óta szenved a korrupciótól, különösen a fegyveres erőknél.

Zelenszkij a probléma megfékezésére tett erőfeszítések részeként elbocsátotta a katonai vezetőket, különösen a védelmi beszerzések területéről.

Joe Biden „jelentős korrupciót” vetett fel a Time magazinnak adott idei interjújában, amelynek során kizárta, hogy támogatná Ukrajna „natoizálását”.

A NATO diplomatái és tisztviselői átadtak Ukrajnának egy listát azokról a reformokról, amelyeket el kell végeznie, mielőtt tagsági ambíciói megvalósulhatnak – közölte egy amerikai védelmi tisztviselő.

„Ez olyasvalami, amit a NATO csendben, fű alatt tesz annak érdekében, hogy segítse az államot közelebb kerülni a tagsághoz” – tette hozzá a forrás.

Zelenszkijnek, aki majd szintén részt vesz a washingtoni csúcstalálkozón, valószínűleg ígéretet tesznek majd arra, hogy „jól megvilágított hidat” építenek a NATO-tagság felé. (A szokatlan megfogalmazás egyébként az USA által kedvelt kifejezés.)

A NATO-szövetségesek még mindig nem értenek egyet abban, hogy módosítsák-e a tavalyi vilniusi (Litvánia) csúcstalálkozón tett nyilatkozatukat, „visszafordíthatatlanná” téve ezzel a Kijevnek tett ajánlatukat.

Az idei találkozón a szövetségesek várhatóan további légvédelmi rendszereket ajánlanak fel Ukrajna növekvő igényeinek kielégítésére, beleértve az amerikai Patriotokat is, miután Washington beleegyezett abba, hogy Kijevnek prioritásként szállítja a NATO zászlóshajó rendszerét.

A NATO-ígéretek hiánya ellenére közel 20 ország írt alá kétoldalú biztonsági megállapodást Ukrajnával. A NATO-csúcstalálkozón közös nyilatkozatban fogják lefektetni ezeket az új megállapodásokat.

Sir Keir Starmer számára valószínűleg a csúcstalálkozó lesz az első jelentős nemzetközi esemény, ha miniszterelnökké választják.

A The Telegraph néhány nappal ezelőtti számában Lord Cameron sürgette a Munkáspártot, hogy kötelezze el magát amellett, hogy a GDP 2,5 százalékát költi védelemre.

Érdekelhet még: Bitcoin: új remény az innovátorok számára a korrupt gazdaságokban

katilan

Kereskedelmi akadémián végeztem, eredetileg könyveléssel, banki vagy biztosítási területen képzeltem el a jövőmet. Az élet azonban más irányba vitt: első munkahelyem egy nyomda volt, ahol ugyan könyvelőként kezdtem, de idővel teljesen más területre sodródtam. A grafikai munka és az újságírás váltak a fő tevékenységi köreimmé. Azóta számos kiadvány, könyv és folyóirat szerkesztésében vettem részt, híroldalaknak és nyomtatott sajtónak is rendszeresen írtam. Emellett a művészetek és a kultúra világa is fontos része lett az életemnek, dolgoztam kulturális szervezőként, és az irodalom területén is aktív vagyok. Az utóbbi években egyre többféle témával kezdtem el foglalkozni: közéleti, gazdasági, politikai és technológiai területeken is írok. Újabban a kriptovaluták világa is érdekel, ismerkedem ezzel a területtel, és ebben a témában is készítek írásokat. Törekszem arra, hogy a sokszínű érdeklődésemet közérthetően és értékesen adjam vissza az olvasóknak.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél